Néhány perccel ezelőtt tett ki a Toronto Sun oldala egy rövid interjút Mandyvel, amit mindenképp szerettem volna lefordítani nektek. A teljes cikket itt elolvashatjátok, én ugyanis "csak" magát az interjút fordítom belőle.

Elhintheted a kedd esti finálét?
Mandy: A fináléban egy kicsit mindenki benne van, de talán Milóra [Ventimiglia - szerk.] és rám, mint Jackre és Rebeccára jobban fóluszál, mielőtt ők Jack és Rebecca voltak. És ez egyfajta ellenpontja annak, hol tartanak most, 1996-ban a házasságukban. Ez egy érdekes egymás mellé állítás, és jobban látni a töréseket, amik jelenleg, 1996-ban vannak, ellenben azzal, akik azelőtt voltak, hogy összeházasodtak.

A képernyőn lévő kémia közted és Milo között, akivel előtte sosem találkoztál, azonnali volt?
Mandy: Nem tudom ezt másnak tulajdonítani, csak annak, hogy nagyon szeretem Milót. Nagyon megtaláltam vele a közös hangot abban a pillanatban, hogy először találkoztunk. Ő egyszerűen annyira szerethető. Ő minden, amit csak szeretnél. A legjobb partner egy jelenetben. Furcsa módon valahogy saját nyelvünk van, csak mert hét hónapon át ezeken a nagyon intim, őrületes és intenzív történetszálakon dolgoztunk együtt. Mindketten ugyanolyan szenvedéllyel közelítünk a munkánk felé. Sokat jegyzetelünk és sok kérdést teszünk fel egymásnak. Felolvassuk egymásnak a szövegünket a fodrász-sminkes szekcióban. Ez jó érzés attól a személytől, akivel jól ki kell jönnöd.

Ez mit árul el arról az időről, amiben mi élünk, hogy egy sorozat, ami "a családot" ünnepli, ennyire népszerű jelenleg?
Mandy: Úgy gondolom, az emberek tényleg katartikus szórakozást keresnek. Szerintem az emberek azt akarják, hogy át tudják érezni az ő érzéseiket, és képesek legyenek kötődni ezekhez a karakterekhez, a történetekhez, és ezt visszacsatolni a saját életükhöz. De végül is azt hiszem, hogy az emberek reményteli szórakozást akarnak, és olyasvalamit, ami egyesítő érzéssel tölti el őket ebben a megosztott, megosztó világban, amiben manapság élünk. Szerintem ez egy nagyon fontos része a sorozat DNS-ének és a sikerének is.

Olvastam, hogy sétáltál Los Angelesben a Nők Menetelésén. Miért volt ez fontos számodra?
Mandy: Szerintem nincs más választásunk mostanság, mint politikailag aktiválódni. Nőként felelősséget éreztem. Ott akartam lenni a barátaimmal és a közösségemmel. Ez nagy erőt adott és hihetetlen volt érezni azt a közösségi felfogást. Ez nemcsak egy esemény volt, hanem egy biztonságos hely mindenki számára, hogy minden tanácstalanságukat, csalódottságukat vagy bizonytalanságukat kiengedjék. Az biztos, hogy jó érzés volt ezt megtenni.

Valamikor majd visszatérsz a zenéhez, tekintve, hogy az utolsó lemezed 2009-ben jelent meg?
Mandy: Nos, elégedett vagyok azzal, hogy a színjátszás egyelőre az én utam, de nem látom, hogy miért ne. A This Is Us szünetel pár hónapig, így határozottan szórakoztató lenne a zenére gondolni újra. Próbálom kitalálni, hogyan vegyem számításba a zenét ismét az életemben. Azt hiszem, ameddig a saját feltételeimmel csinálhatom, boldog lennék. Nem akarok Taylor Swift lenni. Nem akarok nagy helyszíneknek eladni. Nem ez a cél. Nem ilyen zenésznek látom magam. Boldogan zenélnék saját magamért, és kitalálnám, hogyan tárjam ezt a világ elé. Nem egy popsztár akarok lenni.

És hogy vagy a válás után? [Tavaly vált el Ryan Adamstől - szerk.]
Mandy: Fantasztikusan. Az élet jó, nem is lehetnék boldogabb.

Meghallgattad Ryan múlt hónapban megjelent új albumát, a Prisonert?
Mandy: [Kuncog] Nem, én nem.