Hivatalos epizódképek | Kivágott epizódképek | Online linkek

Az elmúlt pár napban nem értem rá folytatni a maratont. Bevallom, ma is majdnem kiment a fejemből, de szerencsére időben kapcsoltam. Szóval íme, itt is vagyok a soron következő epizód képeivel, online elérési linkjeivel, na meg persze a személyes véleményemmel! Kivételesen a kategóriákkal kezdeném lent, aztán még kitérek pár dologra. Egyrészt szeretnék gratulálni Sterlingnek, hiszen megérdemelten nyerte meg az Emmy-díjat tegnap! De azért jelzem, nem emiatt választottam őt. Egyszerűen csak annyira zseniális a színész, hogy már megint muszáj volt mellette letennem a voksomat! Imádtam, amikor a hotelszobában előjött belőle a felszabadult férj, aztán amint felmerült a baba-pánik, rögtön visszavett. Ebben a részben (is) bravúros volt, már csak akkor is, ha azt vesszük, mekkora röhögőgörcsöt okozott nekem először, aztán pedig hamar átmentem vele együtt komolyba. Zseniális! Susan Kelechi Watson fantasztikus partnere, és remekül játssza Beth-t. Imádom őket bámulni a képernyőn! Volt is most ugyebár egy érdekes sztorivonaluk, amire a rész végén a jelek szerint pontot tettek nekünk az írók, de...hát, a fene tudja. A kedvenc jelenetem garantáltan az utolsó, amikor Kevin megmutatja a festményét, és mesél róla az unokahúgainak. Az idézetet is ebből választottam, sőt konkrétan az egész monológját kiírtam, pedig próbáltam lenyesni belőle, de egyszerűen így tökéletes, ahogy van! Megjegyzem, sírtam is rajta. Akkor is, amikor megnéztem a részt, aztán most másodjára is, amikor bepötyögtem a posztba. Annyira megindító a jelenet! Kevin ezzel szerintem tökéletesen jóvátette a korábbi baklövését, amikor szöveget próbált a lányokkal és Williammel, aztán szépen elszúrta a halálról való magyarázást, és egyre mélyebbre süllyedt a "most már igazán el kéne kussolni" posványban. Aztán a Kevin-William elbeszélgetés segített helyrerázni a férfi gondolatait. Az a momentum is baromira tetszett egyébként! Még itt meg kell említenem a szövegpróbát, mert alapvetően nagyon tetszett, ahogy Kevinnek segítettek a lányok...vagy valami olyasmi. Na jó, nevezzük hátráltatásnak inkább, de akkor is imádtam a jelenetet. :D Na meg Randall-Kevin kapcsolatából sem sokat kaptunk, meg mondhatjuk, hogy egy helyben topogtak, és az 1x05-ben legalábbis nem fejlődtek semerre, de ha belegondolunk, Randall és Beth megkapták Kevin hotelszobáját. Még ha nem is úgy alakult, ahogy Randall eltervezte a nejével az éjszakát, akkor is szerintem elraktározta a gesztust a testvére részéről. Na jó, nem Kev ajánlotta fel, de ez részletkérdés. :D <3 Plusz ha majd Randall megtudja a festményes sztorit, tuti még jobban megenyhül. Mandy jelenetet tekintve pedig határozottan a padon beszélgetős Rebecca-Jack jelenetet mondanám. Imádtam minden másodpercét. Ebben a részben a múltból főleg azt láttuk, milyenek voltak a házasságuk elején, amikor még azon viccelődtek, hogy márpedig nekik sosem lesz gyerekük. Mondjuk ugyebár ezt Rebecca érezte leginkább, Jacknek már nemigen volt kedve ezen poénkodni. A Super Bowl körül forgott amúgy az epizód, nem véletlenül "játékterv" a rész címe. A múltban láthattuk, hogy a mérkőzés már nem is annyira érdekli Jacket, mert a gyerektéma jobban foglalkoztatja, pontosabban az, hogy Rebecca nem is fontolgatja...elmondása szerint. Örülök, hogy a végén tisztázták a dolgot, és tényleg imádtam annak a pados beszélgetésnek minden pillanatát! Aztán azt is megtudtuk a jelenben Kate-től, hogy aznap fogantak meg az ikrek a bár mellékhelyiségében, ergo a nőnek már csak ezért is baromi fontos a Super Bowl, hiszen a létezését is kvázi annak köszönheti! Egyik szemem sírt, a másik örült, amikor erről beszámolt Tobynak, hiszen a pasi végre megtudta, miért olyan lényeges Kate-nek, hogy "egyedül" nézze a meccset! Megjegyzem, Toby meghívója, hogy együtt nézzék a mérkőzést, nagyon cuki volt, de azért berágtam rá kicsit a rész közben. Oké, persze, nem volt tisztában azzal, miért fontos Kate-nek az egész, mert a nő nem számolt be neki azonnal a hagyományról, de basszus...azt csak felfogta, hogy a Super Bowl mennyire lényeges részét képezi Kate életének, erre konkrétan tönkrevágta a nagy estét, miután a nő átment hozzá, félretéve a hagyományt, és hajlandó volt együtt megnézni Tobyval...de a fickó áthívta egy haverját is?? Komolyan?? Azt hittem, agyoncsapom. Mármint fogalmam sem volt arról, miről van szó, miért ennyire háklis ezzel kapcsolatban Kate, de azt felfogtam, hogy érzékeny téma számára. Szóval örültem, hogy végül Toby megtudta, mi ez az egész, de tény, hogy könnyeket is csalt a szemembe a nő története. Hiszen végül is itt tudtuk meg, miért van a jelenben már Miguellel együtt Rebecca, és nem Jack-kel. Sírógörcs!!! És még annyit, hogy úristeeeen, Mandy hangja!! <3 Mintha még nem hallottam volna énekelni...de basszus, mindig óriási öröm a füleimnek, ha meghallom! <3 :D

Legjobb alakítás: Sterling K. Brown
Legjobb jelenet: Kevin a festményről mesél a lányoknak.
Legjobb idézet: "Azért festettem ezt, mert úgy éreztem, hogy a színdarab az életről szólt. És az élet tele van színekkel. És mindannyian hozzáadhatjuk a saját színünket a festményhez. Tudjátok? És habár nem valami nagy a festmény, el lehet képzelni, ahogy folytatódik a végtelenségig mindenfelé. Az örökkévalóságig. Mert ez olyan, mint az élet, nem igaz? Mert őrület, ha belegondoltok, hogy száz évvel ezelőtt valaki, akivel sosem találkoztam, az országba jött egy bőrönddel. Lett egy fia, akinek szintén lett egy fia...akinek lettem én! Amikor először festeni kezdtem, azt gondoltam, talán itt fent, ez volt az ő része a festményben, ez itt lent pedig az én részem. Aztán gondolkodtam, mi van, ha mind a festményben vagyunk mindenhol? Mi van, ha már benne vagyunk, mielőtt megszületünk? Mi van, ha akkor is benne vagyunk, miután meghaltunk? És a színek, amiket folyton hozzáadunk, mi van, ha csak egymásra kerülnek, amíg végül már nem is különböznek a színek? Mi mind...eggyé olvadunk. Egy festménnyé. Lehet, hogy apám már nincs közöttünk, nem él, de velünk van. Velem van minden nap! Valahogy ez mind összeillik. És ha még nem is értitek, hogyan...az emberek körülöttünk meghalnak. Emberek, akiket szeretünk. A jövőben. Talán holnap. Talán évek múlva. Egészen gyönyörű, ha belegondoltok, a tény, hogy csak mert valaki meghal, csak mert nem láthatod őket vagy nem beszélhetsz velük többé, nem jelenti azt, hogy nincsenek többé a festményben. Szerintem pont ez a lényege az egésznek. Nincs halál. Nincs ti, én vagy ők! Csak mi. És ez az elnagyolt, vad, színes, varázslatos dolog, aminek se eleje, se vége... Ez van itt. Ezek vagyunk mi." - Kevin
Kedvenc Mandy jelenet: Rebecca és Jack beszélgetése a padon.

Hivatalos epizódképek | Kivágott epizódképek | Online linkek

Nyilván odáig voltam ezért a részért is. Minél több múltas jelenetet látunk, annál jobban megértjük a karakterek jelenét szerintem. Szerencsére minden szereplőt imádok ebben a szériában, de például Kevin önzőségét, vagy azt, hogy hárítja a dolgokat másokra, azt szeretné, ha mondjuk Kate oldana meg mindent, szó szerint ráakaszkodik a srác a testvérére...nos, ez elsőre elég furcsa lehet a nézőknek, és nem biztos, hogy megértjük őt teljes mértékben. Ám így, hogy láttuk, mennyire bántotta őt 8 évesen, hogy a szülei inkább a másik két gyerekkel foglalkoztak, akik problémásabbak voltak (Kate ugye a ducisága miatt, Randall pedig a rassz miatt), világos, hogy most miért éhezik ennyire a figyelemre. Igazság szerint azt szűrtem le, hogy neki folyamatos visszajelzés kell, hogy amit csinál, az jó, illetve emberek közt kell lennie. Részben ezért is lepte meg az epizód végén Randall-éket a házukban. Persze, imádja az unokahúgait, de főleg arról volt szó, hogy Kate nem vette fel a telefont, ő pedig egyedül érezte magát. Még értelemszerűen furcsa a légkör Randall és Kevin közt, de hiszem, hogy ez pozitív irányba fog alakulni. Kevinnel kapcsolatban még meg kell említenem a meghallgatást, ami valóban pocsékul sikerült, de nem azért, mert tehetségtelen lenne, hanem egyszerűen nem a színházhoz van hozzászokva. Oliviát érdekesnek találom az eddig látott jeleneteik alapján, és kíváncsi vagyok, kialakulhat-e valami kettejük közt. Randall és William ebben a részben kicsit összekaptak, bár szerintem érthető, miért. Szeretem William-et, de butaság volt részéről akár csak egy másodpercig is arra gondolni, hogy Randallnek könnyű volt fehér szülők gyermekeként, és hogy emiatt nem tapasztalta meg, milyen négernek lenni. Baromság. Sőt megkockáztatom, hogy neki volt lelkileg a legrosszabb! Kate totál kiakadt Toby exfeleségétől, igaza volt Tobynak, amikor beolvasott Kate-nek. Szerencsére hamar rendeződött a dolog, de ráfért a nőre egy kis kioktatás. Tényleg örülök, hogy egyre több részletbe betekintést nyerünk a múltat illetően. Imádtam ezt a medencés témakört, kicsit még közelebb érzem magamhoz a főszereplőket. Rebecca és a néger nő (bocsi, nevet egyelőre nem tudok) beszélgetései nagyon tetszettek, és örülök, hogy a jelenben egy fotó alapján egyértelművé vált az, amiben reménykedtem. Hogy barátnők lettek! :D Kedvenc jelenetem még a múltból Kevin kiakadása, és ahogy Jack aztán kiengeszteli, illetve Kate és Jack aranyos beszélgetése, amiből az idézetet választottam, és természetesen a rész legvége, hiszen tündéri volt. De már nem írhattam be ezeket az adott kategóriába, mert eleve kettőt választottam ki, így gondoltam, itt külön megemlítem.

Legjobb alakítás: Chris Sullivan
Legjobb jelenet: Randall és William beszélgetése a boltban. / Kate és Toby első komolyabb veszekedése.
Legjobb idézet: "Az utazó olyan hálás volt, hogy viszonozni akarta a szívességet. Nem volt sok mindene, így belenyúlt a táskájába és előhúzta ezt a pólót! Azt mondta, hogy ez egy mágikus póló. Azt is mondta, hogy amikor felveszed, az ellenségeid pontosan úgy látnak majd, ahogyan azt te is szeretnéd, és csakis úgy. Legyen az egy harcos, vagy egy hercegnő. Amit csak szeretnél." - Jack
Kedvenc Mandy jelenet: Amikor a néger anyukával beszélget a medencénél.

Hivatalos epizódképek | Kivágott epizódképek | Online linkek

Nem, egyszerűen ebből a sorozatból nem készülhet rossz epizód. Az első másodpercben a képernyőre szegeződik az ember tekintete, és onnantól kezdve még a pislogások száma is leredukálódik. Hihetetlen, mennyire imádtam ezt a 40 percet...is. Mindig elgondolkodom az epizódok végén, általában könnyes szemmel azon, hogy mégis hogyan jöhetett létre egy ilyen csoda, mint ez a sorozat? Komolyan mondom, jelenleg megkockáztatom, hogy a This Is Us az aktuális kedvenc szériám azok közt, amik jelenleg futnak! Ez az epizód is tartogatott számomra olyan momentumokat, melyek után törölgethettem a könnyeimet, ugyanakkor szerencsére a humoros vonal is megjelent a rész alatt. Örülök, hogy a sorozat igyekszik egálban tartani a szomorú és vidám, a megindító és röhögőgörcsöt okozó pillanatokat. Így kell ezt csinálni! Az 1x03-ban határozottan a képembe lett nyomva, miért imádom Kate-et és Toby-t. Ez a pasi annyira jó hatással van a lányra, és még az önbizalmát is segíti előhozni, rendkívül bölcs és jó tanácsokat ad, helyén van az esze és a szíve. Jobbat nem is kívánhatnék a nőnek. Megérdemli a boldogságot. Mindketten. Kevin pedig nagy változás előtt áll, amit már alig várok, hogy lássak. Mármint eddig mindenben Kate-re volt utalva, mindig a testvére segítette őt és húzta ki a csávából, ám most önzetlenül elküldte a húgát, hogy végre boldog lehessen, és ne csak körülötte forogjon az élete. Bátor dolog tőle, hiszen mostanáig nem igazán kellett felnőnie. Sőt úgy nagyon egyiküknek sem, de tény, hogy Kevin a durvább eset ebből a szempontból, és most kénytelen lesz gyorsan felnőttként viselkedni. Már el is kezdte, hiszen köszönés nélkül lép le New Yorkba. Annyira szurkolok neki, hiszem, hogy eléri, amit szeretne! Kate pedig...hát, szavak sincsenek, mennyire büszke vagyok rá, amiért újra kiállt énekelni, még ha "csak" egy idősek otthonában is! Nyilván Toby is kellett hozzá, hogy bevállalja, hiszen rohadt régóta nem mert szerepelni mások előtt. És bár bátortalanul kezdett el dalolni, de belejött és gyönyörű lett az eredmény! Még meg is tapsoltam. Eközben Randall minden erejével azon van, hogy segítsen az apján. Ez az onkológus is azt mondta, már nincs remény, de a férfi nem adja fel! Mindenképp le akarja győzni az apja gyomorrákját, szerintem még az öregnél is jobban. Annyira jó szíve van, úgy imádom őt! Azt hiszem, William sem olyan lemondó már, mint korábban. Nyilván jólesik neki, hogy a fia nem mond le róla. Kérdés, hogy elég-e ebben az előrehaladott stádiumban a remény? Rebecca és Jack hazavihették a kicsiket a kórházból, de elég fáradtak, illetve nehezen heverik ki a harmadik baba elvesztését, főleg Rebecca. Imádtam Jack és a Doki beszélgetését a kórházban, és hogy Dr. Katowski mennyire jószívű, úristen! Amikor közölte Jack-kel, hogy pihenjen le, komolyan megkönnyeztem. Rebecca pedig felkereste "Kyle" vérszerinti apját. Igen, Kyle lett volna a harmadik baba, és a néger kisbabának is ezt a nevet adták...de a nő beszélgetése Williammel változtatott a véleményén. A férfi Dudley Randall költőtől olvasott fel mindig a szerelmének, így végül Bec úgy döntött, róla nevezi el a kicsit. Így jobban is tudott már kötődni hozzá. Ez is annyira megható, ha belegondol az ember. Mármint a baba sem tudta addig megszokni a környezetet, míg Kyle volt a neve, ám miután Randall lett, már nyugodtabb lett, sőt! Nyilvánvalóan Rebecca is könnyebben el tudta engedni a harmadik kicsit, még ha az emléke természetesen meg is maradt! <3 A jelenben pedig Rebecca elég ridegen viselkedett négyszemközt Williammel, még fel is tűnt Randallnek, hogy az anyja kettesben akart maradni a vérszerinti apjával. Ami még szemet szúrt, hogy a jelek szerint Randall nem igazán kedveli az anyja jelenlegi párját, Miguel-t. Hmm...erre kíváncsi leszek! Már csak azért is, mert mostantól jönnek azok a részek, amiket egyáltalán nem láttam, csak maximum részleteket!

Legjobb alakítás: Ron Cephas Jones
Legjobb jelenet: Kate és Toby jelenetek / Kate és Kevin beszélgetése a gardróbban.
Legjobb idézet: "Helló, fehér emberek! Barátságos fekete szomszéd vagyok." - Randall
Kedvenc Mandy jelenet: Rebecca és William beszélgetése a múltban.

Hivatalos epizódképek | Kivágott epizódképek | Online linkek

Akkor íme, máris itt van a soron következő epizódról a kritikám! Egy újabb tökéletes rész! Igen, az volt. És szerintem ezt minden bejegyzésemhez le fogom írni. Egyszerűen nincs olyan sztorivonal, ami ne érdekelne! Állatira tetszett , ahogy Kevin intézte a Manus-dolgot, és baromira büszke vagyok rá, hogy minden fenyegetés ellenére elég bátor volt szerződést bontani a csatornával, akiktől évi 3 milliót zsebelt be eddig. Kíváncsian várom, ahogy új szakaszba ér az élete, és baromira érdekel, mi lesz ezzel a New Yorkba költözős témával. Kate ebben a részben valóban kicsit mélypontra zuhant a súlya miatt, ám Toby mellette áll, és nem is szándékozik magára hagyni a nőt! Emiatt pedig elképesztően boldog vagyok, ugyanis imádom őket! Fantasztikus látni, ahogy Toby meg tudja nevettetni Kate-et, érződik, hogy jó hatással vannak egymásra. Jó látni, ahogy kibontakozik a kapcsolatuk. Bár a többség szintén imádja őket, de azért olvastam kommenteket, hogy sokak szerint túl gyorsan haladnak. Hát nem tudom...én ezzel nem értek egyet. Mármint ha belegondolunk, Kate elmúlt 36, Toby is 40 körül van, a nőnek egyértelműen nehéz elfogadnia önmagát, így pedig a párkeresés sem egyszerű. Toby egy csodaként érkezett meg az életébe, mégis miért kellene lassan haladni, ha megtaláltad a másik feled? Szóval én imádom a tempójukat, és alig várom, hogy még több jelenetüket láthassam, mert nagyon édesek. Randall pedig egy csodálatos ember, egy udvarias jellem, aki minden bizonnyal mást sem akar, mint jobban megismerni a vérszerinti apját. Beth-t is imádom azért, hogy ennyire vigyáz a férje kedves lelkére. William felettébb szimpatikus, és mintha nem tudnám, mi lesz, leírom, hogy bízom benne, nemsokára még több közös jelenetet kapunk apával és fiával. Imádok a múltba is betekintést nyerni, és látni, Rebecca és Jack milyenek voltak, amikor a gyerekek már elmúltak 8 évesek! Néhány évvel a születésük után megváltozott néhány dolog a kapcsolatukban. Jack inni kezdett - amit egyelőre nem értek, miért, hiszen nem látom okát -, és bár a szerelem egyértelműen jelen van még az életükben, de igenis hűvösebb lett a légkör, és bőven vár rájuk megoldásra váró probléma. Hiszem, hogy képesek lesznek leküzdeni, már ha csak azt figyelembe veszem, hogy az epizód vége felé Rebecca meg is bocsát Jacknek, aki egy szép monológ kíséretében ígéri meg, nem iszik többet. Ad is a feleségének egy félholdas nyakláncot a közös daluk miatt, Rebecca pedig megígéri, sosem veszi le. A jelenben láthatjuk is, hogy ezt betartotta, amikor is a "nagyi és a nagypapi" becsenget Randall-ék házába. Igen ám, de Rebecca nagyi nem Jack-kel érkezett a fiához és az unokáihoz, hanem Jack legjobb barátja, Miguel társaságában. Most úgy teszek megint, mint aki nincs képben, és felteszem a kérdést: talán mégsem sikerült megoldaniuk a gondjaikat vagy valami más áll a háttérben? Mindenesetre türelmetlenül várom, hogy lássam a történet előrehaladtát. Határozottan a kedvenc momentumom most Randall és Kevin beszélgetése volt a telefonban - ahogy ezt be is írtam az adott kategóriába -, és remélem, mielőbb kialakul köztük egy normális testvérkapcsolat, ha már egyszer gyerekkorukban a jelek szerint ez nem jött össze. Amúgy természetesen színészileg ismét mindenki ott volt a szeren, de ha választanom kell, a nappalis Rebecca-Jack jelenet miatt Mandy mellett teszem le a voksomat.

Legjobb alakítás: Mandy Moore
Legjobb jelenet: Randall és Kevin telefonbeszélgetése.
Legjobb idézet: "A hálószobánk ajtaja előtt aludtál, mint egy labrador. Persze, hogy megbocsátok." - Rebecca
Kedvenc Mandy jelenet: Rebecca és Jack beszélgetése a nappaliban, meg a rész végén a hálószoba előtt.

Hivatalos epizódképek | Kivágott epizódképek | Online linkek

Igen, jól látjátok, a második évad premierje holnaphoz 2 hét múlva lesz, és nem is ígérem, hogy addig megleszek az első szezonos darámmal, de minden erőmmel azon leszek! Hiszen megmondom az őszintét, hiába követtem figyelemmel a történések 90%-át a This Is Us kapcsán, teljes egészében "csak" három részt sikerült megnéznem. Most viszont elkezdem elölről, és eltökélt szándékom olyan tempóban haladni, hogy legalább a 2x02-t már kvázi az amerikaiakkal együtt tudjam nézni. A maraton alapvetően szerintem gyorsan menne (persze ha a lelkem kibírja a sorozat okozta kemény érzelmi megpróbáltatásokat), ám picit időigényesebb lesz, ugyanis jól látjátok, közben én töltöm fel a hivatalos epizódképeket, sőt ahogy telik tőlem, érkeznek a kivágottak is (de mivel én vágom ki a képeket, ez ugyancsak elvesz némi időt), emellett kritikákat is fogok írni minden egyes epizódról, sőt van négy külön kategória, amik miatt pláne oda kell figyelnem a részek minden másodpercére! Egyszóval nehéz feladat elé állítottam magam, de semmiképp nem lehetetlen! Amikor épp ráérek, napi 2-3 részt igyekezni fogok megnézni! És persze remélem, csatlakoztok a maratonomhoz! Komment formájában minden bejegyzés alá várom a véleményeteket, ha mást nem, a posztok végén lévő négy kategóriát írjátok meg ti is! Kíváncsi vagyok! Lássunk is hozzá! (Lesznek spoilerek, ha még nem láttátok!!!)

Mit is írhatnék? Már hónapokkal ezelőtt láttam ezt a részt, de még mindig sikerült pontosan ugyanazokon a jeleneteken elsírnom vagy épp elnevetnem magam. Hiába tudtam, mi fog történni, ugyanúgy sokkolt az a csavar, amit már a legelső részben bedobtak. Gondolok itt arra, hogy a néző 40 percen keresztül azt képzeli, hogy lát valamit, aztán az epizód végén fénysebességgel találja pofán a felismerés, és automatikusan a padlóra zuhan az álla az illetőnek! Velem legalábbis így volt. Mármint a bevezető szöveg alapján totál abban a hitben voltam, hogy külön szálakon fognak futni a főszereplők történetszálai. Szimplán bemutatják nekünk néhány ember életét, akik pontosan ugyanazon a napon születtek, és mindannyian épp a 36. születésnapjukat ünneplik, közben meg élik a maguk életét. Jó, az már nagyon az elején kiderül, hogy legalább két embernek köze van egymáshoz, mivel ikrek. De az epizód legvégéig az nem derül ki, hogy minden főszereplő valójában irtó közeli kapcsolatban áll a másikkal. Szépen megvárták a végét, hogy aztán még hatalmasabbat üssön. Ha ez volt a cél, elérték a készítők! Ugyanis basszus, két idősíkban játszódik az egész!!!! Ott van Rebecca (Mandy Moore) és Jack (Milo Ventimiglia) sztorija a múltban, aminek a lényege, hogy hármasikreket várnak, és már a rész elején elfolyik a magzatvíz, pedig épp Jack szülinapját ünneplik a saját kis hagyományaik szerint, aztán pedig ott vagyunk a jelenben, ahol láthatjuk, milyen problémákkal küzd meg a szintén szülinapos Kevin (Justin Hartley), Kate (Chrissy Metz) és Randall (Sterling K. Brown). Randall-t igazából az epizód végéig nem is tudjuk hozzákapcsolni Kevinhez és Kate-hez. Neki megvan a saját sztorija, ugyanis újszülött korában az apja letette őt egy tűzoltóállomásnál, és lelépett, most viszont megtalálta az apját, William-et (Ron Cephas Jones), és fel is keresi őt, hogy szembesítse, ám nem egészen úgy alakul a dolog, ahogy eltervezte. Alaposan beolvas neki, igen, sőt egy ponton az elviharzás is sikerül, de végül meghívja a férfit, hogy ismerje meg az unokáit, aki még ott is alszik a házukban, persze miután rédobta a bombát a fiára. Elmondta, hogy haldoklik, és már a végét járja. Annyira megindító volt minden egyes jelenete Randallnek és Williamnek, nincsenek is rá normális szavak. Kate a súlyával küzd minden egyes nap, ám most úgy tűnik, rámosolygott a szerencse, hiszen egy terápiás foglalkozáson megismerkedett Toby-val (Chris Sullivan), és már ebben a részben megvolt a humor bőségesen, na meg egy kis lelkizés is kettejük közt. Imádom őket! Kevin pedig egy szitkom sorozat főszereplője, aki elég nehezen tudja feldolgozni, hogy már a negyven felé közeledik. Az egész műsor igazából azt sugallja szerencsétlen irányába is, hogy csak azért van a képernyőn, mert jól néz ki. Pedig alaposan bizonyította, hogy remek színész, de egyszerűen nem ez kell a nézőknek, hanem a szexi felsőteste. Ezt meg is elégeli, és egy zseniális, nyilvános kiborulással járó monológ lenyomása után szépen fel is mond. Persze most fogalma sincs, mi lesz vele, és Kate vigasztalja. Annyira jó volt látni ezt a testvéri kapcsolatot. Randall még nem keveredett oda közéjük, de egy közös képet, amin hárman vannak, már láthattunk ebben a részben. Úgy érzem, itt minden egyes kapcsolat rendkívül érdekes, és egy percig sem lehet unatkozni, ráadásul tényleg egy érzelmi löketcsomag az egész! A múltas részről, vagyis Kate és Kevin szüleiről annyit, hogy persze, így utólag elgondolkodom, hogy volt egy-két gyanús körülmény, de akkor sem sikerült rájönnöm. Végig azt hittem, Rebecca és Jack valami kisvárosban, szerényebb körülmények között élnek, és ez lesz a saját kis világuk. Erre a végén, amikor Jack épp az ikreket nézte az üveg mögül (a harmadik babát elveszítették), egy tűzoltó mesélte, hogy pont a két kicsi mellett fekvő néger kisbabát a tűzoltóságon találta és behozta. Na, ekkor vált az arcom falfehérré. Ahogy leesett a tantusz, egyre sápadtabb lettem, de komolyan. És persze patakokban hullottak a könnyeim, ezt mondanom sem kell. Ez volt az a pont, amikor azt mondtam, ez nem szimplán egy fantasztikus sorozat, amit már leszűrtem az első másfél percben...nem. Ez egy hatalmas csoda, és az egyik legjobb, amit valaha elkezdtem nézni!

Annyi mindent írhatnék még, de most már lelövöm magam, és nem ömlengek tovább. Elárulom, nem minden résznél fogok kvázi történetleírást bepötyögni, de mégiscsak fel kellett állítanom nektek is az alapokat, ha esetleg még nem kezdtétek el nézni. Amin remélem, hamarosan változtattok! :D <3 Még annyit muszáj közölnöm, hogy irtó nehéz a lenti kategóriákhoz bármit vagy bárkit is kiemelnem, hiszen mindenki isteni színész, hihetetlenül jó jelenetekkel vannak teletűzdelve az epizódok, elgondolkodtató vagy épp mosolyra fakasztó idézetekkel, és naná, hogy Mandy összes jelenetét imádom! De igen, elhatároztam, hogy még ha piszkosul nehéz is, mindig választani fogok. Nagyon maximum két nevet vagy jelenetet írok be.

Legjobb alakítás: Sterling K. Brown
Legjobb jelenet: Jack és a Doki beszélgetése a kórházban.
Legjobb idézet: "Szeretem azt hinni, hogy egy nap talán maga is megöregszik...és egy fiatalembernek meséli, hogyan fogta a legsavanyúbb citromot, amit az élet dobott...és valami limonádéhoz hasonlót csinált belőle." - Dr. Katowski
Kedvenc Mandy jelenet: Az elején a szülinapos táncolás.